Vigasztalás (Mondjuk, hogy az öreg Dmitrijé)

Pál tükör által látott; homályosan ugyan – de nem mondta, hogy eltörött volna ez a tükör. Amint elgondolom, hogy Isten mindig, mindenütt ott van, és az emberrel mégis bármikor, bárhol, bármi megtörténhet, a tükrön végigszalad egy repedés, amiből újabb hajszál-repedések ágaznak el, és végül szilánkosan széthullik az egész. Mindent elborítanak a darabkák; de ezt nem bánom. Amikor belevakulok a kilátástalanságba, szükségem van rá, hogy elmondd, mit látsz a tükörszilánkban. És néha fordítva, te kérdezed meg, hogy látok-e, és mit. A végső reménytelenség az, amikor valaki körül nincs egy ember se, aki elmosódottan és töredezetten, de látja a széttárt karú alakot vagy annak egy részét; és ha senki sincs, aki kimondaná azokat a szavakat, amikre elkötelezi őt e látvány.

Eliezer Berkovits meg az eredendő bűn (egy válasz Ivánnak)

Volt egyszer, nem is olyan rég, egy zsidó teológus, úgy hívták, Eliezer Berkovits. Ő azt mondta, hogy a Holokauszt mérete ugyan egyedi, de az általa felvetett kérdés – a szenvedésé – ősrégi. Érvelését egy ószövetségi motívumra, a heszter panimra építette, arra, hogy Isten elrejti az ember elől az Ő arcát. A célja ezzel az emberi szabadság lehetőségének meghagyása. A teremtményt így ruházza fel a felelősség és a szabad akarat méltóságával Teremtője. De a gonoszság, a bűnös tett lehetősége is ebből fakad ugyanakkor.

„Míg Ő hosszútűrő a gonoszakkal, addig süketté kell válnia az üldözöttek kétségbeesett kiáltásaival szemben”, írja Eliezer Berkovits; de aztán felteszi azt a kérdést is, hogy a szenvedés vajon nem túl nagy ár-e a szabad akarat lehetőségének létrejöttéért; vajon Isten nem alkothatta volna-e meg az emberi szabadságot a rosszra való képesség valamilyen fajta korlátozásával együtt? Tehát a heszter panim, az elrejtőzés még nem menti fel Istent a szenvedésért való felelősségvállalás alól.

Eliezer Berkovits minden kérdése a mi kérdésünk is. Mert vegyük figyelembe az eredendő bűn problémáját. Mondhatjuk, hogy nem, Isten nem ilyennek, nem rossznak teremtette meg az embert; ám az engedett a kígyó trükkjének, elveszítette a jóra való hajlamát, és kiszolgáltatottjává lett a bűn kísértésének. Azt viszont nem tudjuk, ki csinálta a kígyót, honnan jött, ki küldte.

Egy dolog viszont biztos – ha mindez így van, ha a bűneesés momentumától fogva mi valóban minden rosszra képesek és kaphatóak vagyunk, akkor csak egyet tehetünk: visszatérni, visszarohanni Istenhez, és kérni, hogy alakítson vissza sürgősen olyanná, amilyenek akkor voltunk.